péntek, március 29, 2024
More

    SZABADULÓSZOBA – Frankenstein laboratóriuma

    Szabadulószoba – Frankebstein laboratóriuma

    Miután múltkor sikeresen teljesítettük a Kripta szabaduloszobát Veszprémben, így jött az ötlet hogy próbáljuk ki az ajkai Frankenstein laboratóriuma szobát is. Időben meg is érkeztünk, a volt Földhivatal helyére. A játékmester elmondta, hogy mit szabad / mit nem szabad csinálni a teremben, valamint, hogy az időt 15 percenként egy sikoly fogja jelezni. Amint beléptünk a szobába, az ajtó bezárult és elkezdődött a játék. Az asztalon volt egy napló, ez volt a kiindulópont. A szoba nagyon hangulatosan be volt rendezve. Látszott rajta, hogy a design is nagy hangsúlyt kapott, nem csak a feladatok összeállítása. Így az ember bele tudta élni magát. Sok hagyományos elemet is tartalmazott a pálya: pl.: mely állítások igazak, kis matekozás, kulcsok keresése.
    A pályának volt egy pontja, ahol UV lámpával kellett a falon követni a nyilakat. Az nagyon ötletesen meg volt csinálva. A legnagyobb meglepetés pedig az volt. hogy egy kulccsal kinyitottunk egy szekrényajtót és az egy átjáró volt egy másik szobába.
    Megadott időn belül teljesítettük a Frankenstein laboratórium szobát.

    admin
    adminhttp://www.biro-family.hu
    34, éves, egy gyerekes családapa vagyok. Hobbim közé tartozik a fotózás, videózás és a bloggolás. Ez a honlap a Biró család mindennapjait mutatja be.

    HASONLÓ BEJEGYZÉSEK

    HOZZÁSZÓLÁSOK

    LEAVE A REPLY

    Please enter your comment!
    Please enter your name here