csütörtök, október 22, 2020
More

    SZABADULÓSZOBA – HAGYATÉK

    Az új szabadulószoba – Hagyaték

    Nemrég hallottam az egyik, munkatársamtól, hogy nemsokára lesz egy újabb szabadulószoba, Ajkán. Fel is vettem a kapcsolatot a helyi SzabaduLock szabadulószoba üzemeltetőivel, hogy valami konkrétumot kapjak erről. Szinte egyből kaptam is választ, hogy 2 hét múlva már élesben fog menni az új szabadulószoba, a Hagyaték. Szoltam a barátoknak, úgy is rég találkoztunk már együtt. Az ötletet mindenki lelkesen fogadta, így még aznap le is foglaltam a szobát 2020.06.18.-ára 18:00-ra.

    Hagyaték – Dávid nagypapa öröksége

    Időben meg is érkeztünk a Földhivatalhoz, majd együtt bementünk. Míg a dolgainkat pakoltuk le, addig szemügyre vettük a másik 2 szobát is. Mind a 6-an korábban már az egyik szobát – REJTÉLYES GYILKOSSÁG – sikeresen teljesítettük, míg a másikat – FRANKENSTEIN LABORATÓRIUMA – Szabina, öcsém, Anita & én teljesítettük, 4-en. Az új szabaduló szoba neve: Hagyaték. A játékmester a bekisírt a szobába, majd pár dolgot elmesélt:

    David nagypapa👴🏻 az unatkozó kis öreg utolsó éveiben azzal töltötte az idejét, hogy furfangos fejtörőket hagyjon hátra örököseinek.🧐
    A játék során Nektek,az utódainak az a feladatotok hogy ezeket a furfangos feladványokat megoldjátok

    A történet elmesélése után, ránkzárta az ajtót és elekzdődött a játék. A játékidő, amúgy 60 perc volt.

    Első nyom:


    Az írógépben találtuk egy levelet, ami tartalmazta az első lépéseket. Majd ezt követően, mindenki elkezdte a nyomokat felkutatni a szobában. Sok csipesz volt elszorva, első körben ezeket szedtük fel és helyeztük az asztalra. Szemben a falon volt egy kötél ami tele volt csipeszzel, de néhol volt pár hézag. Hamar rájöttük, hogy számsor szerint kell a hiányzó hézagokat kitölteni, a megtalált csipeszekkel. Találtunk még egy dobozt, ami egy lakattal volt lezárva. A lakatot egy 3 számjegyű kód nyitott. A lap alján volt egy megjegyzés – A=D
    Volt egy szekrény a kanapé mellett. A szekrény oldalán volt egy képlet, ami a következő volt:
    Lakat kódja = § x ? x Ω
    A “?” –> A polcon volt jópár könyv, amikeket arrébb rakodva, találtunk 3 háromszöget. Kis matekozás után meg is fejtettük. “?” = 7
    A “§” –> A szekrény felső részén, volt 3 négyzet, mindegyik négyzet közepén volt egy szám. Kimatekozva megkaptuk, hogy
    §” = 8 . Az “Ω” jel a szekrény másik oldalán volt látható. Picit bonyolultnak tűnt, ezért, rutinos szabaduló szobáskémnt, elkezdtem, a kombinációkat beállítani a lakaton. Harmadik próbára ki is nyitottam.

    Második nyom:


    Volt egy cetli a dobozban, ami annyit tartalmazott, hogy Ők Ketten együtt elválaszthatatlanok. Meg volt egy “L” alakú kis papírdarab, aminek a kockáinak a közepe lyukas volt. Itt is 3 szám adta meg a következő lakat kombinációját. A csipeszek, ugye számsorba voltak rakva, és mindegyik csipesz tartalmazott egy betűt. Elolvasva értelmetlen szöveget kaptunk, de mivel volt 2 korongunk az egyik az asztalhoz volt ragastztva, a másik az első ládában volt.A második korongnak a D-jét az asztalon lévő korong aljához illesztettem. Majd elkezdtük leolvasni a csipeszek betűit. Megkaptuk, hogy az első szám Nulla lesz. A második számot az “L” alakú lappal kaptuk meg, míg a 3. számot teljesen véletlenül találtuk ki. Mikor kinyitottuk a dobozot, egy kar volt benne. Lehúztam a kart és kinyíllott egy relytek ajtó.

    Harmadik nyom:


    Beléptünk a második szobába, ahol szemben a falon volt egy családfa, mellette egy függöny. A függönyönön lévő szöveg egy golyóra utalt. Volt egy kis szekrény is, amit megfordítva megtaláltuk a golyót, de egy újabb lakat zárta el a golyót. Volt még a szekrény mögött 2 nyégyzet, Az egyik bizonyos helyeken lyukas volt, míg a másik betűket tartalmazott. A lyukas négyzetet kellett jól forgatni, és megkaptuk, hogy Háromnegyed nyolc = 7:45. A lakat kinyitása után kivettük a golyót. Sejtettem, hogy ezt a golyót valahova be kell dobni, és kapni fogunk egy kulcsot. 5 percig kerestük azt a lyukat de semmi, erre Szabina elkérte a golyót, bement a relytek szobába és 1 perc után szólt, hogy meg van a kulcs. A családfa tetején volt a lyuk.

    Negyedik nyom:


    Az utolsó ládát kinyítva, kaptunk 3 laminált régi újságcikket. Az újságcikkk dátuma, Április 20 – 420- volt a kulcs a végső ládához. Mikor kinyitottam a lakatot, ott volt Dávid nagypapa pénzze, és az ajtót nyitó kulcs.
    Sikerült 55 perc alatt teljesítenünk az új szabaduló szobát, a Hagyaték-t.

    Szabadulock szabadulószoba:

    • Facebook link ITT


    Korábbi szabadulószobák, amiket teljesítettünk:


    adminhttp://www.biro-family.hu
    31, éves, egy gyerekes családapa vagyok. Hobbim közé tartozik a fotózás, videózás és a bloggolás. Ez a honlap a Biró család mindennapjait mutatja be.

    HASONLÓ BEJEGYZÉSEK

    HOZZÁSZÓLÁSOK

    LEAVE A REPLY

    Please enter your comment!
    Please enter your name here