péntek, március 29, 2024
More

    Bútorok átvitele a cserhát utcai lakásunkba

    Bútorok átvitele a cserhát utcai lakásunkba

    Eljött ez a pillanat is végre. Már szombat kora reggel elkezdtem szétszedni a Danika ágyát. Hogy délelőtt 10-re mire szüleim és Anitáék jönnek végezzünk az összepakolással. Addig Danika átkerült egy ideiglenes kiságyba, amely anyósom szobájában volt.

    Kb. 20 perc alatt 4 fő részle lett bontva a kiságy, amelyet kivittünk a ház elé már. Az összes leszállítandó dolog az előtérben és a ház mellett volt 10 órára. Szabina szülinapját utólag megünnepeltük a szülőkkel és öcsiékkel. 2 tálat rendeltünk a Ludasmatyiból, ami időre meg is érkezett, majd desszertként megettük még a tortát. Ezt követően volt még egy óránk, míg a költöztető megérkezett volna, amit pihenéssel és beszélgetéssel töltöttünk.

    U alakú kanapé és a franciaágy

    Délután 2 órára lementünk gyalog a cserhát utcai épület elé. Pár perc késéssel megérkezett a fuvarozó a parkolóba. Ekkor gördült be a Szőllősi Balázs kocsija is, aki jött egy kicsit segíteni nekünk. Mikor a ponyvát felemelte, majdnem sokkot kaptunk, mert az egész raktér tele volt majdnem. Az U alakú kanapé 3 nagy részből állt, míg a franciágy 4-ből. Kicsit fogtuk is a fejünket, mert elég termetes darabok voltak, míg a lépcsőház fordulók pedig nagyon szűkek. Még az volt a szerencsénk, hogy a franciaágy alsó része 2 részből állt. Gyors lepakoltuk a bejárati ajtó elé őket, és elindultunk felfele a Fiastyúk utcába. Mivel jó előre kikészítettünk minden bútort, így körübelül 15 perc alatt sikerült felpakoltunk mindet. Lefele gyalog mentünk a temető mellett.

    Bútorok átvitele a Cserhát utcai lakásunkba
    Bútorok lepakolva a ház előtt 2021.03.13
    Bútorok átvitele a Cserhát utcai lakásunkba
    Bútorok lepakolva a ház előtt 2021.03.13

    Bútorok felcipelése

    14:30-ra sikerült a másodszor is kipakolni a furgonból. A taktika az volt, hogy a legnehezebb dolgokat visszük fel előbb és a legkönnyebbek maradnak a végére. Mivel a Szőllősi Balázs csak 1 órát tudott maradni, ezért ő, öcsém és Sz. Attila vitték fel az U alakú kanapét. Az első két relatív kisebb darabot 15 perc alatt felvittek, míg én Ákossal, felvittem a konyhaasztalt és a franciaágyat. Azonban a kanapé 3. legnehezebb eleme kifogott rajtuk kicsit, mert 20 percbe telt a felvitele. Miután túlvoltunk a nehezén fújtunk egyet. Közben a szüleim sorban hozták fel a kisebb dolgokat. 15 óüra körül a Viki is megérkezett és besegített a cipelésbe. Hozzávetőleg mindenki 10-szer megmászta a negyedik emeletet, mire elfogytak a bútorok.

    Bútorok átvitele a Cserhát utcai lakásunkba
    U alakú kanapé darabjai a nappaliban 2021.03.13.
    Bútorok átvitele a Cserhát utcai lakásunkba
    Franciaágyunk darabokban a hálószobában 2021.03.13.
    Bútorok átvitele a Cserhát utcai lakásunkba
    Gyerekágy, komód darabokban, Dani szobájában 2021.03.13.
    Bútorok átvitele a Cserhát utcai lakásunkba
    Ebédlőasztal darabokban, a konyhában 2021.03.13.

    Mindenkit meglepett, hogy sikerült 16 órára befejezni az egész pakolást. Szüleim és öcsém hazamentek, míg Ákos és én visszaindultunk a Fiastyúk utcába, Attila és Viki hazaugrottak átöltözni. Míg vártunk a Vikire és Atira, megrendeltem az 50 cm-es pizzát magunknak, Ákosnak külön egy csirkesalátát. Fél 7-ig a pizza mellett dumáltunk, majd Ákos elköszönt, mert még boltba is be kellett mennie hazamenés előtt. Vikiék maradtak meglesni Danika fürdetését.

    admin
    adminhttp://www.biro-family.hu
    34, éves, egy gyerekes családapa vagyok. Hobbim közé tartozik a fotózás, videózás és a bloggolás. Ez a honlap a Biró család mindennapjait mutatja be.

    HASONLÓ BEJEGYZÉSEK

    HOZZÁSZÓLÁSOK

    LEAVE A REPLY

    Please enter your comment!
    Please enter your name here