péntek, március 29, 2024
More

    Zoé és a játszótér

    Vasárnap délután anyuhoz mentünk át ebédre,míg Anita & Zoé később csatlakoztak hozzánk.
    Megbeszéltük, hogy míg mi bevásárolunk, ők megetetik a kislányt és találkozunk az albérletünk előtt, hogy utána a leányzót elvigyük a játszótérre.

    A játszótér amit kiszemeltünk, az a tó sarkánál, a kórház bekötő útnál volt. Szerencsére az idő is napos volt, fák híjján az egész játszóteret érte a napsugarak. A héten érkezett meg az új Sony A6400 Milc fényképezőgépem “kit” objektívval és szerettem volna kipróbálni. Így pont kapóra jött a játszótérezés.

    Zoé és a játszótér

    A játszótér nem volt üres, volt pár szülő a gyerekével is. Anyu egyből a hintába rakta és próbálta elérni, hogy felém, a fényképezőgép felé nézzen, de hiába volt minden erőfeszítése. Őt jobban érdekelte a többi gyerek, hogy mit csinálnak. Egyáltalán nem foglalkozott se a hintával, se a csúszdával se a mérleggel. De nem adtuk fel és sikerült pár jó képet csinálnunk.

    Sony A6400 &kit objektív észrevéte

    Le volt akciózva a szett (320.000Ft), így a kit objektíves megoldást választottam, mivel pár ezer forintal került csak többe, mintha csak a sima fényképezővázat választottam volna. Mivel nekem előtte Canon 750D fényképezőgépem volt canon objektívokkal, így jól jött a kit objektív, mivel nem tudtam volna mit felhelyezni a gépre. Csodákat nem vártam az obejktívtól, a fényereje gyenge, a kép minőségét átlagosnak mondanám, de van benne stabilizáció és a súlya is iszonyat könnyű. Az autófókusz nagyon gyors, az élő szemkövetés szinte hibátlan. A készült képek photoshopban korrigálva/szerkesztve lettek.

    Képek

    Zoé és a játszótér
    Játszótér felfedezése Ajka, 2020.05.24.
    Zoé és a játszótér
    Játszótér felfedezése Ajka, 2020.05.24.
    Zoé és a játszótér
    Játszótér felfedezése Ajka, 2020.05.24.
    Zoé és a játszótér
    Játszótér felfedezése Ajka, 2020.05.24.
    Zoé és a játszótér
    Játszótér felfedezése Ajka, 2020.05.24.
    Zoé és a játszótér
    Játszótér felfedezése Ajka, 2020.05.24.
    Zoé és a játszótér
    Játszótér felfedezése Ajka, 2020.05.24.
    Zoé és a játszótér
    Játszótér felfedezése Ajka, 2020.05.24.
    Zoé és a játszótér
    Játszótér felfedezése Ajka, 2020.05.24.
    Zoé és a játszótér
    Játszótér felfedezése Ajka, 2020.05.24.
    Zoé és a játszótér
    Játszótér felfedezése Ajka, 2020.05.24.
    Zoé és a játszótér
    Játszótér felfedezése Ajka, 2020.05.24.
    Zoé és a játszótér
    Játszótér felfedezése Ajka, 2020.05.24.

    A képeken látszik a kislány mindenhova nézett csak nem a kamerába. De sok inger érte várható volt ez a rekció. Szerintem a fényképezőgép is jól teljesített az objektívval. A kép minőség ami az oldalon van, eléggé lerontott, kb. 200-350kb, ez a honlap optimalizáció miatt van. Az eredeti képek is elérhetőek, a képekre kattintva.

    admin
    adminhttp://www.biro-family.hu
    34, éves, egy gyerekes családapa vagyok. Hobbim közé tartozik a fotózás, videózás és a bloggolás. Ez a honlap a Biró család mindennapjait mutatja be.

    HASONLÓ BEJEGYZÉSEK

    HOZZÁSZÓLÁSOK

    LEAVE A REPLY

    Please enter your comment!
    Please enter your name here