csütörtök, március 28, 2024
More

    4D babamozi + balatonfüredi kirándulás

    4D babamozi

    Már a hét elején néztük az időjárásjelentést szombatra. Szerencsére ahogy közeledtünk a szombati napra, úgy az idő is egyre jobb lett.
    Június 27.-én az albérletünk előtt gyülekeztünk és a Szőllői Balázs barátom vitt fel minket Veszprémbe. 9:15-kor indultunk, mert 10:00-ra volt időpontunk a vizsgálatra. Az egész úton végig egyenletes tempóban tudtunk haladni, nem volt sehol se torlódás. 9:50-re megérkeztünk a 4D babamozi helyre. Bementünk a szobába, Szabina felfeküdt az ágyra és mi a kanapéról elkezdtük nézni a tévét. Dani már az első pillanattól kezdve igen aktív volt. Rögtön meg is mutatta magát, és közölte a hölgy, hogy tudjuk -e már milyen nemű a gyerek. Egyből rávágtuk, igen tudjuk, fiút várunk. Ezt ő is megerősítette. A felvételekből jól látszott, hogy Dani fiúnk igen hajlékony, mert a lábai a fejénél voltak, míg a kezével a fejét és a fülét fogta. Majd a vizsgálat közepén csak úgy egyszerűen bealudt. Így készült róla pár szuper 4D kép. Majd a vizsgálatot végző nő megnyomogatta a Szabina hasát, hogy a gyerek felébredjen. Dani reagált is a külső ingerekre, így a felvételen egyből láttuk, ahogy elekzdett mocorogni. Feltűntek a karjai is, habár mindig fura pózban tartotta őket, így csak ritkán láthattuk.
    A vizsgálat kb. 40 percig tartott, ezidő alatt kb. 40 kép készült és 1 pár másodperces videó. Személyes véleményem szerint ez a 4d babamozi egy jó dolog. Eddig a gyerekünket csak sima ultrahangos vizsgálat során láttam, azonban nem sok mindent tudtam kivenni monitoron. Ez a 4D babamozi, azonban nem csak 2D képet mutat, hanem képes 3D illetve 4D is leképezni a babát. A vizsgálat amúgy az 5 nyomtatott képpel együtt 22.500 forint volt. A vizsgálat után, Balázs kivitt minket a buszpályaudvarra, ahol elköszöntünk egymástól, mivel mi innen busszal folytattuk az utunkat, Balatonfüredre.

    Balatonfüredi kirándulás

    Vörös templom

    A buszpályaudvaron szálltunk le, onnan az alagúton át vezetett az utunk a Vörös templomhoz. Itt meg is pihentünk egy kicsit, mert 33 fok volt odakint. Füred egyik meghatározó jelképe két 35 méteres toronnyal rendelkező piros templom, mely 1927-ben építették neoromán stílusban.

    Balatonfüred, Vörös templom
    Balatonfüred, Vörös templom 2020.06.27.
    Vörös templom
    Balatonfüred, Vörös templom 2020.06.27.

    Tamás-hegyi kereszt 

    A kis pihenő után elindultunk a következő úticélunk irányába, a Tamás-hegyi kereszthez. GPS segítségével a legrövidebb úton haladva kb. 15 perc séta után már meg is pillantottuk. Azonban a nagy meleg miatt minden egyes méter megtétele egyre gyötrelmesebb volt. Útközben, anyu folyton nézte a vendéglátóhelyek napi menü kínálatát. Azt tapasztaltuk, hogy a partól távolabb, nem olyan forgalmas helyeken az árak egész barátiak. Egy leves + főétel olyan 1.100 – 1.500 forint körül mozogtak. Templomtól körübelül 30 perc séta után elérkeztünk a Tamás-hegyhez. Mielőtt megmásztuk volna a hegyet, tartottunk még egy kis pihit, mert mindenki kimerült, főleg a Szabina, mivel már 6hónapos terhes volt. Egy kiépített lépcsőhálózat vitt fel a kereszthez, azonban a sok esőzés miatt a lépcsők állapota nem volt 100%-os. Így Szabina diktálta az ütemet felfel, mi a hátamögött mentünk és figyeltünk rá. Egy 10 perces hegynek felfele séta után elértünk a Tamás-hegyi kereszthez. Rögtünk levetettük magunkat a padra, és kifújtuk magunkat. Sajna a pad is a tűző napon volt, de a kilátás minden szenvedést megért.

    Tamás-hegyi kereszt
    Tamás-hegyi kereszt Balatonfüred, 2020.06.27.

    Étkezés a Kriszti büfében

    A kereszt meghódítása után, elindultunk visszafele a part irányában. Még az utunk elején anyu talált egy jó kis kajálda helyet, ahol 1.100 forint volt a menü. Azonban Szabinának azért is tetszett meg a hely mert gyümölcslevest tartalmazott a menü. Így hát egyhangúan megszavaztuk a Kriszti büfét. Érkezésünkor pont felszabadult egy asztal, így egyből birtokba is vettük. Egy nagyon bályos hölgy jött ki és elsorolta mi közül tudunk választani. Mind a négyen gyü,ölcslevest kértük, majd főételként apu meg én gyrost, Szabina füszeres csírkecsíkokat hasábburgonyával, míg anyu rántott mozzarella rudakat kért. A hideg gyümölcsleves isteni volt, főleg a nagy kánikulában. Pár perc alatt be is toltuk mind a négyen, majd kis várakozás után meg is érkezett a rendelt főételeink. Minden nagyon finom volt, az ételek minősége és kivitelezése abszolút minőségi volt. Az étkezés mellé még 2db fél literes kólát kértünk. Így fizettünk mindennel együtt 5.500 forintot.

    Gyümölcsleves
    Krisztina büfé Balatonfüred, 2020.06.27.
    Rántott csirkemell csíkok
    Krisztina büfé Balatonfüred, 2020.06.27.
    Rántott mozzarella sajt
    Krisztina büfé Balatonfüred, 2020.06.27.
    Gyros tál
    Krisztina büfé Balatonfüred, 2020.06.27.

    Tagore sétány

    Miután jóllaktunk és pihentünk egy kicsit, elindultunk le a partra. Elsőnek a Kossuth Lajos forrást néztük meg. Aminek a vize ivókúraként gyomorhurut, epe- és bélbántalmak, sőt cukorbaj ellen is hatásos.
    A tér mellett volt a balatonfüredi kerektemplom, így azt is meglátogattuk. Ezután elindultunk a mólóra. Az egész Tagóra sétány tele volt emberekkel, pezsgett az élet. Készült pár közös kép a kikötőben is. Majd még a buszra indulás előtt, elmentünk fagyizni.Ezt követően a Tagore sétányon végiggyalogolva elindultunk a fő út fele, a buszmegállóhoz.

    Kossuth Lajos-forrás ivócsarnoka
    Kossuth Lajos-forrás ivócsarnoka Balatonfüred, 2020.06.27.
    Kossuth Lajos-forrás ivócsarnoka
    Kossuth Lajos-forrás ivócsarnoka Balatonfüred, 2020.06.27.
    Tagore sétány
    Tagore sétány Balatonfüred, 2020.06.27.
    Tagore sétány
    Tagore sétány Balatonfüred, 2020.06.27.
    Tagore sétány
    Tagore sétány Balatonfüred, 2020.06.27.
    Tagore sétány
    Tagore sétány Balatonfüred, 2020.06.27.
    Tagore sétány
    Tagore sétány Balatonfüred, 2020.06.27.
    Útban a Tagore sétány fele
    Tagore sétány Balatonfüred, 2020.06.27.
    Útban a Tagore sétány fele
    Tagore sétány Balatonfüred, 2020.06.27.
    Balatonfüredi kerektemplom
    Balatonfüredi kerektemplom 2020.06.27.

    Linkek:

    admin
    adminhttp://www.biro-family.hu
    34, éves, egy gyerekes családapa vagyok. Hobbim közé tartozik a fotózás, videózás és a bloggolás. Ez a honlap a Biró család mindennapjait mutatja be.

    HASONLÓ BEJEGYZÉSEK

    HOZZÁSZÓLÁSOK

    LEAVE A REPLY

    Please enter your comment!
    Please enter your name here