péntek, április 19, 2024
More

    Első lakásunk felkutatása

    Első lakásunk felkutatása

    Még tavaly (2020) sikerült megvennünk életünk első lakását a Cserhát utcában. Mielőtt erre a lakásra esett a választásunk, már jó fél éve keresgéltünk. A legtöbb esetben, mikor megláttunk egy friss lakáshírdetést, mire felhívtuk a telefonszámot, már a lakás nem volt meg. Kicsit el is vette ez a kedvünket, de nem adtuk fel.

    Béke utcai lakás

    Találtunk egy lelakott lakást a Béke utcában. Már pár hónapja hírdették a lakást 14 millióért. Kicsit sokaltuk mivel 53 nm2 volt. Belülről nagyon le volt lakva, a konyhában a plafon repedezett, a fürdőben még az eredeti berendezés volt, a lakásban nem volt sehol se parketta vagy járólap. Próbáltuk egy millióval lealkudni az árat, de a tulajdonos nem ment bele.

    Tűzoltó utcai lakás

    Pár nappal rá, a facebook csoportba feltettek egy 70nm2-es 4. emeleti lakást a Tűzoltó utcában. Gyors fel is hívtam az illetőt, de csak 1 hét múlvára kaptunk időpontot a megtekintésre. Ezt a lakást felújítottként híyrdették. Kép alapján nem tűnt rosznak, de az én szememben a “felújított ” jelző azért nem z a kategória volt. Közben felkerült még egy eladó lakás a csoportba.

    Újélet utcai lakás

    Ez az Újélet utcában volt. 55 nm2-es nagyon igényesen fel volt újítva, amit az ára is tükrözött : 17,5 millió Ft. Közben kinyomoztuk konkrétan melyik házról lehet szó. Sajnos az ingatlan nagyon régi volt, hiába nézett ki belülről nagyon modernnak, de a csőhálózattal és a ház külsejével már voltak gondok. Két nappal a tűzoltó utcai lakás megtekintése előtt, felkerült egy újabb általunk nagyon szimpatikus lakás a facebook csoportba. Képek alapján már nagyon bejött mind a kettőnknek a lakás, alig vártuk, hogy élőben is megtekintsük. Felhívtam a tulajdonost és másnapra foglaltam időpontot. Az ár is még éppen a költséghatárunkon belül volt, 19.7 millió Ft. Annyira bíztunk ebben a lakásban, hogy a íTűzoltó utcai lakást vissza is mondtuk.

    Első lakásunk megvétele

    Másnap már kicsivel idő előtt meg is érkeztünk. Maga a környék is megfelelt, tágas parkoló (igaz nincs autónk de a jövőre tekintve ezt is szempont), mivel zsákutca ezért a forgalom is minimális, játszóterek nincsenek messze, a buszpályaudvar és a belváros gyalog max. 5 perc. Miután felmentünk a negyedikre, a lakás tulajdonosa, Laci fogadott minket. Szabinát a lépcsőzés kicsit megviselte, mert már közel 8 hónapos terhes volt. Mikor beléptünk az ajtón megfogott mindkettőnket az az érzés, hogy itt el tudnánk képzelni már most az egész életünket. Az alapterület: 69 nm2, erkély:4 nm2, nappali 19 nm2, konyha+kamra: 11+2 nm2, a gyerekszoba és a háló: 10+10 nm2, előszoba: 9 nm2, a fürdő:4 nm2 és a Wc: 1,2 nm2. Körübelül fél órát voltunk a lakásban ezalatt Lacitól és a párjától minden lényeges információt megkérdeztünk.

    Cserhát utcai meghírdetett lakás
    Nappali Cserhát utcai meghírdetett lakás 2020.Augusztus.05.
    Nappali Cserhát utcai meghírdetett lakás
    Konyha Cserhát utcai meghírdetett lakás 2020.Augusztus.05.
    Konyha Cserhát utcai meghírdetett lakás
    Konyha Cserhát utcai meghírdetett lakás 2020.Augusztus.05.
    Háló szoba Cserhát utcai meghírdetett lakás
    Hálószoba Cserhát utcai meghírdetett lakás 2020.Augusztus.05.
    Konyha Cserhát utcai meghírdetett lakás
    Hálószoba Cserhát utcai meghírdetett lakás 2020.Augusztus.05.
    Konyha Cserhát utcai meghírdetett lakás
    Gyerekszoba Cserhát utcai meghírdetett lakás 2020.Augusztus.05.
    Előszoba Cserhát utcai meghírdetett lakás
    Előszoba Cserhát utcai meghírdetett lakás 2020.Augusztus.05.
    Nappali Cserhát utcai meghírdetett lakás
    Alaprajz Cserhát utcai meghírdetett lakás 2020.Augusztus.05.

    Laci jelezte, rajtunk kívül még 2 vevő is jön aznap. A lakás 19,7 millióra volt meghírdetve, mi 19 milliót ajánlottunk első körben. 3 nappal később, hívott is Laci minket, hogy a másik 2 vevő megadná a 19,7 milliót a lakásért, így ha szeretnénk a lakást akkor nekünk is ezt az összeget meg kell adni. Gyors átbeszéltük Szabinával a dolgot és rábólintottunk a 19,7 millió Ft-ra. A hívás végén megbeszéltünk egy 2. találkát. A második alkalommal az adás vételről volt szó, hogy mikor és hogy tudnánk kifizetni a lakást, mert ők ids kinéztek egy családi házat. Megbeszéltük a foglaló összegét és hogy a kifizetés milyen ütembe fog majd történni. Még mindig versenybe voltunk a másik 2 vevővel, így még nem borítékolhattuk el a lakás megszerzését. A második találka után pár nappal jött az újabb telefonhívás, ahol is Laci közölte, hogy ránk esett a választás. Nagy volt az örüm, hogy fél év keresgélés után sikerült egy ilyen klassz lakást találni, elfogadható áron. A következő 1-2 nap ügyvéd keresgéléssel történt. Szabina talált is egyet, a Gyár utcában.Az ügyvéd után,pár hét alatt letudtuk a hitelügyintáézést az OTP-nél, és a közjegyzőt is.

    admin
    adminhttp://www.biro-family.hu
    34, éves, egy gyerekes családapa vagyok. Hobbim közé tartozik a fotózás, videózás és a bloggolás. Ez a honlap a Biró család mindennapjait mutatja be.

    HASONLÓ BEJEGYZÉSEK

    HOZZÁSZÓLÁSOK

    LEAVE A REPLY

    Please enter your comment!
    Please enter your name here